Korán érkezett ikrek

 

 

Sziasztok!

 

Nekem még annyira friss a történtem, hogy jelenleg a szülészeten fekszem, és várom a reggelt…
31. hetet töltöttem be kedd reggel, vártam a szerdát orvosi vizsgálat, ellenőrzés miatt. Komolyabb problémám nem volt.

Szerda hajnal 3 órakor gyomorgörcsre ébredtem, szaladtam is a wc-re, gondoltam, hascsikarás. De hát csaknem csillapodott, újból és újból visszatért. Mivel nem szültem még, nem gondoltam rá, hogy ezek a jelek,  szülés előjelek lesznek.

Hajnali 5 órakor felkeltettem apát is a mászkálásommal. Ő mondta egyből, hogy hívja a mentőket. Mondtam, nem kell, bemegyünk 6-kor az ügyeletre, bizti befektetnek majd infúzióra, mert ugye még van 2 hónapunk..

 

Csak nem hagyta annyiban apa, ahogy látta a visszatérő görcseimet. A mentők 10 perc alatt megérkeztek, majd a győri kórházba rögtön oda is értem.
Megvizsgáltak, és mondta az orvos, hogy az A baba, teljesen fejjel lefelé van, B baba haránt fekszik, császározni kell. Én meg: Tessék?? De hát még nincs itt az idő! Most mi lesz? Én még erre nem vagyok felkészülve…
Aztán felgyorsult még jobban minden. Szülészeti műtőben megkaptam gerincbe az érzéstelenítőt, és fel sem fogva, gyereksírást hallottam.

 

Fel sem fogtam, hogy az én babám, vagy babáim… Aztán csend. Na, gondoltam, most mi lehet? Lepel volt előttem, így nem láttam semmit, nem kérdeztem semmit, csak vártam, amíg rendezték a testem. Majd kitoltak a műtőből a férjem ott állt könnyes szemmel, kísért át a megfigyelő szobába, és mondta, hogy látta a babáinkat, és hogy mennyire picik, de Nórink önállóan lélegzik. Felfoghatatlan volt minden szava. Nekem ugye 12 óra ágynyugalom kellet. Csak ittam a vizet, hogy tisztuljak, meg járt az agyam, hogy akkor én most megszültem!!! Apa intézte az ilyenkor szokásos dolgokat,és pár óra múlva hozta is mutatni a telefonos képeket a két kis bébinkről. Valami tündériek!!! És hogyan fértek el Ők bennem? Még nincsenek 1.5 kilósak,de akkor is két élet belőlem, ebben a hatalmas világban…
Ez az én kis történetem, ami továbbra is tele lesz kérdésekkel, bizonytalansággal, de mindenképpen értékekkel, akik miatt érdemes és kell küzdeni.

 

 

Ildikó, a rutintalan anyuka.

 

(de furcsa leírni, hogy anyuka…)

 

 

 

15122257755_f3b0758318_b

A kép illusztráció! Forrás: Photo credit: Peter Ras via Foter.com / CC BY-NC-SA

 

 

 

Küldd el Te is nekünk a történeted!

Kattints, és nézd meg, hogy ebben a hónapban milyen témában várjuk az írásod!

 

 

 

 

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Oszd meg, ha tetszett Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInPrint this pageEmail this to someone
To Top